#02 A játék kezdődik!

A dallam ami megtöltötte az autó belső terét ismerős volt.Automatikusan oda nyúltam és feltekertem a hangerőt.A zene hangosan dübörgött, verte a basszust.Ellazultan ültem, két kézzel szorítottam a kormányt, mert tisztában vagyok vele ha esetleg hagyom, hogy  a kezeim is ellazuljanak annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Tényleg ordítva menekülnék a halál torkába.Fogalmam sincs, hogy mikor leszek újra a régi Justin. Az aki nem akar meghalni, aki nem akarja feladni ezt az átkozott küzdelmet. 

Mindannyian cipeljük a saját keresztünket.Mindenkinek ott van valami a múltjában amire nem büszke. De az én életem más.Az enyém tele van ilyennel. Nehéz lenne megmondani, hogy egyáltalán van-e olyan amire büszke vagyok. Egy biztosan akad. Kiara Keys. Rá büszke vagyok.Büszke vagyok arra, hogy az enyém volt. Arra, hogy küzdöttem érte. Arra, hogy őt tényleg őszintén szeretni tudtam. De gyűlölöm és megvetem magamat azért ahogyan végződött a dolog.

Pedig még csak nem is én öltem meg. Gyakorlatban nem. De elméletben minden képpen. Olyan boldog volt. Sugárzott az arca, nevetett, gondtalan volt. Azt éreztem, hogy a közelemben most először ennyire önfeledett és boldog.Mindig boldog volt valamilyen szinten.Ő mindig mosolygott, nevetett. Legalább is az esetek nagy részében. Ha vitatkoztunk Ő volt az aki hamarabb beadta a derekát és elmosolyodva nézett rám úgy, hogy a szívem is meglágyult tőle.Viszont ez más volt. Ott ültünk, egymás szemébe bámultunk és nevettünk a világ gondjain. Ki gondolta volna, hogy pár perc és a világ minden baja a mi nyakunkba fog szakadni?

Felsóhajtva kapcsoltam be az indexet és húzodtam le balra.Ki akarom kapcsolni az agyamnak ezt a részét. Nincs erőm gondolkozni. Egyszerűen nem megy. Mikor lehúzódtam akkor ért véget egy kellemes ritmusban ragyogó zene és elkezdődött valami reggeli rádiós műsor. Nevettek, cseverésztek benne. Csak tudnám honnan fakad az emberekben ez a tömény, mindent túl szárnyaló boldogság és szeretet. Ilyen a világon sincs. Csak mi emberek lehetünk ennyire bolondok és ragaszkodhatunk ennyire a fajtánkhoz. Mi értelme? Előbb vagy utóbb úgy is vége, így vagy úgy. Semmi nem tart örökké. Ahogy a fák virágzása, a madarak éneke úgy ez is elmúlik. Idővel minket is ellep majd az ősz, idővel mint a madarak egy jelentős része mi is vándorolni kezdünk. Aztán elhalgatunk. Nem dalolunk már többé, nem tölti be éles kacagásunk a teret. Csak élünk. Valameddig.Valahogy.

Megráztam a fejemet, hogy ez a sok elcseszett gondolat távozzon belőlem. Most nincs nekem ezen elmélkedni. Gyors, rutinos mozdulattal leparkoltam a fekete szépséget, majd hagytam, hogy a motor halkan, szinte dorombolva megadja magát nekem.

Lassan indultam meg a vasból készült kerítés felé.Az avar zizeg a lábam alatt.A fákról lehulló levelek érdekes, szinte már határtalannak látszó színekben pompáznak. Lustán esnek a földre és amint célt értek álmosan elterülnek.Eggyé válnak az anyafölddel amely hosszú hónapokon át déldegette, szeretgette őket. Az elmúlás. Ismét az elmúlás.

Ahogy az anyaföld- ami ha belegondolunk így van rendjén-Kiara szülei is túl élték gyermeküket. Az édes termőföldnek a bokrok, fák, virágok és még megannyi titokzatos növény a gyermeke. Természetes, hogy a növények idővel elmúlásnak indulnak, hogy újak jöjjenek a helyükre, míg édesanyjuk, a Föld itt marad, kering egy örökkévalóságig. De nálunk embereknél ha egy szülő túl éli a gyermekét az borzasztó, tragikus esemény. Nézni azt ahogy a gyermeked meghal, ahogy testét visszakéri a természet. Mindez pedig ismét a túlzott ragazkodásunk miatt van. Erősen kapaszkodunk mindenbe amibe csak lehet. Mert akkor boldoggá tesz minket. Viszont nem is sejtjük, hogy mekkora veszély fenyeget minket azzal, hogy aggódunk, kötődünk és szeretünk. Hatalmas támadási felületet hagyunk azoknak akik támadni akarnak. Ez volt az én vesztem is.

~*~

- Szóval eljöttél.-mogorván mered rám a karosszékéből.Tekintete lyukat éget a tudatomban, de már csak azért is állom és viszonzom ezeket a nem túl barátságos pillantásokat.

-Igen. Itt vagyok. Teljesen fegyvertelenül. Teljesen kiszolgáltatottan. Hol az a kibaszott fegyver Ryan?Hol?-hangom akaratomon kívül magasabbra szökik, haragosan meredek a velem szemben teljesen nyugodtan ülő üzletemberre. Arcán mélyre futnak a ráncok, homloka még sűrűbb lesz pár hívatlan vonallal.Jézusom. Mennyit öregedett ez alatt a hat hónap alatt.Előre hajolok, két kézzel megragadom a hatalmas, sötét fából készült íróasztalt.Előre dőlök és egyenesen a szemébe nézek. Nem vagyok hajlandó tágítani. Most nem.-Vedd elő. Szegezd a fejemnek és vess ennek véget!-tőr ki belőlem.

- Oh, nem Justin.- ajkán gúnyos mosoly játszadozik.- Arról szó sem lehet. Több okból sem. De a legfőbb az, hogy nem adok neked ekkora kegyelmet. Ha akarod nyírd ki magadat. Én nem adok ekkora megkönnyebbülést.Nem érdemled meg. Szenvedj csak, mert szenvedned kell.-szavai mint az ostor úgy csattan a bőrömön. Erősen a húsomba váj. Mintha egy darabot harapnának ki belőlem mindenfajta érzéstelenítő nélkül, én pedig ott állok és mereven nézem ahogy a bestia elfogyasztja ezt a darabot. Talán az igazság csap így arcon.

- Feltételezem nem ok nélkül mentél bele abba, hogy ismét a házadba lépjek.- olyan nehéz elhinni, hogy néhány hónappal ez előtt rengeteg időt töltöttem itt, és Ryan kedvelt. Jól kijöttünk. Erre most meg tudnánk egymást ölni. Érthető okokból. Bár az én haragom inkább másfajta mint az övé. Őt a bosszúvágy hajtja. Engem fogalmam sincs, hogy mi.

-Nem Justin. Tényleg nem. Okos srác vagy te ha akarsz. Viszont én is feltételezem, hogy nem ok nélkül akartál velem találkozni. Gyerünk. Nem érek rá egész nap. Rengeteg munkám van és még...

- Kiara meglátogatott az este.-szakad ki belőlem.Ryan Keys úgy néz rám mint aki kísértetet látott. Ami tökéletességgel jogos.- Nem úgy ahogy most gondolod.

- Csak ugyan Justin? Ellátogatott hozzád?-ismét gúnyos modorral vizsgál végig.- Szórakozzál valaki mással légy oly kedves. Ismerek egy remek pszichológust. A rendelkezésedre áll, ha óhajtod.

- Mr. Keys.- szánt szándékkal így szólítom, mire arcára még nagyobb döbbenet ül ki.- Ryan.- barátságosabb hanggal szólok hozzá melynek hatására vonásai ellazulnak egy egészen kicsit.- Kiara betelepszik az álmaimba. Beszél hozzám. Megérint. Olyan mintha ott lenne. Mindig helyszíneket váltogat. Soha nem értettem, hogy miért. Aztán egyszer csak mikor Ő jónak látja megszakítja az álmot én pedig az esetek többségében mint aki rémálomból kelne ki úgy pattanok fel az ágyra. Pedig mennyeiek ezek az álmok. Csak ő és én. Hiányzik. Oh, el sem tudom mondani mennyire.- érzem, hogy az érzelmek ismét elöntenek. A szívem keseredve összeszorul, küzdenem kell. Le kell nyelnem a könnyeimet amik a torkomat fojtogatják.

-Te most tréfálsz velem?-harag?Megértés? Döbbenet? Mi ez a kifejezés Ryan arcán? Nehéz lenne megmondani. Annyira zavarodott mint én. Semmivel sem tudja jobban kezelni.- Justin azt hiszem...-hangja elhalkul. Már nyoma sincs a céltudatos üzletembernek aki konok meggyőződéssel ült a székében pár perccel előbb.

- Igen?-remény jelét látom. Azonnal érdeklődve figyelek. 

-Nem te vagy az egyetlen. Én is láttam Kiarát.Nálam egyszer járt a hat hónap alatt. Még pedig tegnap.Itt ültem az irodámban, a kávémat ittam. Késő este volt.- lehunyja fáradt, öreg szemeit és úgy tekint vissza a múltra.- Megtanultam nem gondolni rá. Már egészen ügyesen megy. Ha erős vagyok akkor akár néhány órára is ki tudom zárni az elmémből. De igen. Nekem is hiányzik.A nevetése, a kacagása az az édes kuncogés. Én Istenem! Miért pont Ő, miért ilyen hamar?- Ryan nem olyan erős mint én. Leemeli olvasó szemüvegét, szarkalábas, szürke szemeit törölgetni kezdi.

- Ez örök rejtély marad mindenkinek Ry . Ez a világ legrosszabb eseménye volt. Nekünk mindenképpen.- megenyhítően mosolyog rá.Nagyon remélem, hogy mosolyogtam és nem vicsorogtam.-Tudnád folytatni?

- Persze.- mély levegőt vesz.-Szóval itt ültem.Figyeltem a tűzre. Elmerültem a lángokban. Öntöttem magamnak egy italt. Most nem voltam erős. Nem tudtam kizárni Kiara emlékét. Rajta elmélkedtem. Hátra dőltem a székemben és úgy éreztem nincs semmi gond, egy óra kb és folytatni tudom a munkát. A frászt.Az álmosság erőnek erejével tört rám. Hátra vetettem a fejemet a háttámlának, a pohár kiesett a kezemből én pedig elaludtam. Akkor jött Ő...

-Mit mondott? Ryan az Istenért!Mit akart Kiara?-a remény fénye jelenik meg újra. Türelmetlen vagyok. Érzem de nem tehetek róla.

- Azt mondta el fogsz hozzám jönni. Hogy te eljössz és nekem segítenem kell neked. Justin. Amíg te önsajnálatba merültél az elmúlt hat hónapban én komoly kutató munkát végeztem. Én meg fogom találni a lányom gyilkosát vagy gyilkosait és akkor...akkor végük.- Ryan, Ryan öreg barátom. Ha te tudnád, hogy pontosan ugyaz azon az oldalon állunk.

-Mennyi mindent tudsz?-mindent tudnom kell. Mindent.

-Nem túl sokat. Az első nyom ami egy fegyver volt nem tartalmazott túl sok ujjlenyomatot.- hát persze. Erre biztos gondoltak.- Csupán egyet. -hitetlenkedve meredek rá. Nem tudom elhinni.

~*~

Sziasztok. Nos, gondolom illene valamit mondanom.Pár napja nem jelentkeztem. Nem úgy alakultak a dolgaim ahogy azt a tündérmesékben várná az ember. Éppen ezért áll most jelenleg a "boldog" történetem. Mert az most annyira nem én vagyok. Itt a nyár és azt hittem több időm lesz. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom túl vészelni az iskola időt. De gondolom ezen van még időm agyalni. Jelenleg rendezem az életemet és próbálok normálisan, kiegyensúlyozottan létezni. Hellyel-közzel sikerül is azért. Nagyon remélem, hogy a mostani csalódás rohamból sikerül valamennyire felállnom. Már jó úton vagyok, hála  a barátaimnak akik egy pillanatra sem hagytak magamra.

Egy kis öröm. Feljövök és 8(!!!) feliratkozó várt. Az előző bejegyzéshez már kért kommentet kaptam. Hát WOW! Köszönöm.Pedig az még csak az első rész volt. Oh, Istenem. Annyi lehetőség él még ebben a történetben én pedig annyira élvezem az ötletem határtalan tengerét. Tényleg köszönöm nektek.

Amiről még szerettem volna írni. Nem lustálkodtam ebben a pár napban. Igen, zűrösen alakul a magánéletem de nem csak ezét nem jöttem. El kezdtem olvasni "A szürke ötven árnyalata" c. remekművet. Komolyan mondom, hogy igaz +18 a történet mégis annyira nem is tudom. Olvastatja magát. Lelkileg mindenképpen nagyon meg kell rá érni. Én már a sorozat utolsó részét bújom. Ma kezdtem el és rettentően izgulok, hogy mi is lesz benne. Lekötöt. Egyszerűen nem tudok kikászálódni az ágyból. Ami jó érzés. Szeretem ha egy könyv ilyen hatással van rám.

Megint jó hosszúra fogtam. Remélem nem bánjátok. Élvezzétek a nyarat!;-)

~JustBetsy

#01 Soha ne felejts el!

Kérdések milliói cikáztak a fejemben.Őrülten zakatolt a szívem viszont a gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni. Egyszerűen csak rohantak előre.Talán meghibbantam, ki tudja?Vagy már nagyon régóta bolond vagyok. Egy őrült aki még hisz az álmokban, aki szó szerint ott éli az életét. Ha tehetném minden pillanatban ott lennék.

Két napja nem láttam Kiarát. Talán ez is rátesz egy jó nagyot a jelenlegi álláspontomra. Hiányzik. Hiányzik a mosolya, az érintése az ahogyan rám pillant. Méz édes hangja. Mintha angyal lenne olyan kecsesen jár ki és be az álmaimban.Beköltözött az elmémbe és egyáltalán nem ereszt. Egyszerűen ott van és nem enged. Vasmarokkal tart a kezei között. De ettől csak boldog vagyok. Mert én sem akarom őt elfelejteni. Szükségem van rá. Engem ő tart életben.

Hogy is volt az utolsó "találkozásunk"? Vegyük csak szépen sorra. 

" Kip-kop. Kip-kop. Hallom ahogy a magassarkúja kopog a márvánnyal borított folyosón. Kecsesen ringatja a csípőjét, formás feneke pedig követi ezt. Megőrjít ez a nő! Egyszerűen elvette az eszemet.Nem tudok másra koncentrálni csak rá, arra ahogy ott sétál előttem, ahogy a teste beszél helyette. Ebből a nőből árad a szexualitás. Az én kedvesem. Kiara az enyém. Még mindig nem tudom feldolgozni.

-Justin. Kövess kérlek.- suttogja halkan.- Soha ne felejts el, könyörgöm.- angyalian hátra pillantott, tekintete reménnyel volt tele. Oh Istenem! Hogyan is felejthetném el? Nem menne.

- Soha.- suttogtam teljesen magabiztosan.

-Bemutatlak apának.-nevette el magát angyalian.

-De Kiara én ismerem már őt.-mondtam volna, de egyszerűen nem ment. Ekkor ért el a felismerés, hogy hol is vagyunk. Ez Kiaráék háza. Istenem. Kiara halála után nem jártam itt. Mert nem volt miért.A családja engem okolt a lányuk miatt és ez...Igaz. Mert ha én nem vagyok Kiara életében akkor az a rengeteg borzalom sincs benne. Akkor egyszerűen élhetné még most is az életét. Nekem kellett volna azon a napon meghalnom. Nem neki.

-Beszélj vele, Justin.- suttogta magabiztosan.- Beszélned kell vele. Kérlek.Ő majd segít..."

Igen. Szóról szóra ez történt. Egy rövid találkozás volt életem szerelmével. Aztán fel is ébredtem. De akkor is megérte.Mert láttam. Persze fájt, hogy csak úgy elöntött a világosság ő pedig ismét eltűnt a fényben.Ezek a pillanatok minden egyes alkalom után jobban és jobban megviselnek. Mert nem is tudom. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy ez nem a valóság, ez csak egy élethű, fantasztikus álom.Semmi több.

Viszont mégis úgy érzem teljesítenem kell Kiara kérését. Meg kell tennem. Bármennyire is fáj meg kell tennem.El kell mennem, be kell mennem abba a házba ahol anno annyi időt töltöttünk a családjával és kettesben. Ahol először csókolóztunk. Ahol együtt karácsonyoztunk. Ahol a kisöccsével játszottunk. Ahol hosszú hónapnyi kapcsolat után feljebb léptünk egy szintet és elvettem a szüzességét.Nekem adta. Törékeny ártatlanságát az én kezembe adta. Ez pedig örök életre lekötelezett.

Most pedig itt állok a tükör előtt és az ingemmel bajlódok.Éppen itt az ideje, hogy valami emberi külsőt erőltessek magamra. Korán reggel felkeltem. Megborotválkoztam, letusoltam és most a ruhámat próbálom magamra erőltetni. Minden porcikám tiltakozik. Csak azért megyek mert a szerelmem ezt kérte és kötelességemnek érzem. Meg kell érte tennem. Ő már annyi mindent tett értem. Meghalt értem.Ez azt hiszem éppen elég ahhoz, hogy semmi más érvre nincs szükség.
Nagy nehezen másztam le az emeletről.Már az idejét sem tudom, hogy mikor voltam a szobámon kívül máshol. Még azt a minimális ételt is amit megeszek úgy hozzák fel nekem. Az első hónap nagyon rossz volt. Akkor még fürdeni sem voltam hajlandó elmenni és infuzióra kötöttek mert nem akartam enni, meg akartam halni. Próbálkoztam is egyéb más dolgokkal, de az egy másik történet.
Lassan sétáltam le.Gondolom a többiek már ott ülnek a konyhában, viccelődnek, nevetgélnek és élik az életüket. Őket is megviselte Kiara elvesztése. Mindenkit megviselt. De senkit nem annyira mint engem. Ez szerintem érthető.
Ahogy leértem azonnal megtorpantam.Viszont nem csak én.Döbbent szempárok pislogtak felém. Fél év. Fél év telt el.Azóta akkor láttak engem ha kötelező volt.Akkor beszéltem valakivel ha muszáj volt. Engem önszántamból nem láttak emberek közelében. Ez az első alkalom, hogy lejöttem a szobából saját akaratom miatt.
-Sziasztok.-suttogtam halkan. Próbáltam ügyet sem vetni a tekintetükre. Kikerült őket majd a kulcsok felé sétáltam. Végig néztem a rengeteg kocsikulcson. Nem tudom eldönteni melyik vigyem el.
- Főnök.-tért észhez elsőként Bruce. Hangja vidám volt teljesen ellentétben az enyémmel. Én már soha nem leszek vidám. Nélküle nem. De jó érzés, hogy a barátaim aggódtak értem és boldoggá teszi őket az, hogy újra "élek".
-Elmegyek Kiara szüleihez.-közöltem velük, bár fogalmam sincs, hogy miért jelentettem be. - Már beszéltem Mr. Keysel. Vár rám.
-Justin, te bejelentetted neki, hogy oda mész?Azok után, hogy meg akart téged ölni?- háborodott fel Kelsey.Édes lány. Sokat köszönhetek neki, de ezt ő sem érti.
-Megöltem a lányukat. Ha most megölnek akkor boldog leszek. Azzal szívességet tesznek nekem.-közöltem hidegen, érzelemmentes arccal. Így is gondoltam. Boldoggá tesznek ha nem kell ezt az ürességet, ezt a kínzó, lüktető fájdalmat éreznem napról napra.
Nem mondtak többet semmit és én sem. Kiléptem az ajtón és elindult előre. Csak előre. Semmi más nem számít. Besétáltam a garázsba. Mint mindenről erről is eszembe jutott egy emlék az én életemmel.
"-Akarlak Justin.- suttogta a fülembe.-Annyira piszkosul akarlak.-zihálta újra, és újra.
-Itt, ebben a mocskos garázsban?-nevettem, miközben ajkaimat a nyakára tapasztottam. Annyira szükségem van rá. Soha senkire nem volt még így szükségem. De rá szükségem van. Ő fontos nekem. Mindenről lemondanék azért, hogy örökre együtt legyünk.
-Mocskos? Justin. Milliárdos vagy. A garázs ahol most állunk szebb mint mások lakása.- nevetett halkan. Keze felszaladt a tarkómon egészen a hajamig. Imádom mikor hátulról a hajamba túr. Egyszerűen szédítő.
-A te milliárdos gengsztered.A maffia fő feje.-nevettem halkan. Szoktunk ezzel viccelődni. Most ez egy ilyen helyzett. Most viccelődünk, de mind a ketten tudjuk, hogy közel sem olyan vicces a dolog. Nem ilyen egyszerű és rózsás a helyzetünk. Közel sem. Nehéz kimondani de ez egy tipikus Szépség és a Szörnyeteg történet.Természetesen Kiara ki más lehetne mint a Szépség? Gyönyörű, ártatlan és naiv. Még gyerek szinte. Én pedig egy Szörnyeteg vagyok amiért ezt kihasználom. Magamhoz láncoltam, magamba bolondítottam mert tudtam, hogy nélküle nem leszek képes tovább élni.
-Az én rosszfiúm.-búgta a fülembe miközben ujjai az ingem gombjára tapadtak. Először még megpróbálta kigombolni, majd mikor rájött, hogy remegő kezeitől nem fog menni egszerűen kétoldalt megragadta majd széttépte.A gombok pedig szanaszét gurultak a garázs padlóján.Mi pedig nevettünk."
Boldogok voltunk. De ez már a múlt.Már semmi nem olyan mint amilyennek lennie kéne. Én itt ragadtam ő pedig elment. Soha nem lesz ugyanolyan az életem. Nélküle lehetetlen. Most pedig ideje erőt vennem és elindulnom. Elindulnom valamerre, oda amit jól ismerek. Oda ami már szintén nem lesz olyan mint régen. De mégis izgalommal tölt el a dolog.
Félnem kéne? Lehetséges. Kiara apja egy időben fejvadászok sokaságát küldte felém. Akkor sem féltem. Most sem félek. Csak egy valamit remélek. Ha meg akar ölni akkor remélem ő fogja megtenni. Szeretném ha Mr. Keys húzná meg a ravaszt a fejem mellett. Mert ezzel talán elégtételt venne ő is, én pedig mosolyogva állnék előtte és mielőtt megtenné a halálomat követelő mozdulatot, halkan megköszönnék mindent.Azt, hogy volt egy lány akit miatta ismertem meg. Azt, hogy örült nekünk, hogy mindig mellettünk állt. Azt, hogy hosszú, fájdalommal övezett hónapok után végre a lánya után küld.Mert fogalma sincs arról, hogy ezzel mennyi jót tesz nekem.
Itt ülök a kocsimban. Abban a kocsiban amiben együtt voltunk. Amit ketten használtunk. Ez volt Kiara kedvence.Mindig ezzel akart menni bárhova készültünk. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán mert ez volt a legjobb terepjáró a garázsomban, ő pedig terepjáró mániás volt. Imádta őket.
Hosszú idő után végre mosolyogni tudok ha egy emlék eszembe jut vele kapcsolatban. Bár minden pillanatban eszembe jut valami ami hozzá köthető.A zene. Istenem, mennyire szerette a zenét.Imádta ahogy zongorázom vagy gitározom. Ő volt az első lány akinek játszottam. Aki hallhatta, hogy hogyan játszom hangszeren.
Kezem automatikusan elindult a műszerfal felé.Zenét akarok hallgatni. Be akarom kapcsolni a lejátszót és csak elmerülni a közös menedékünkben. Annyiszor volt úgy, hogy Ő is ki volt én is ki voltam és egyszerűen nem volt erőnk sem vitatkozni, sem megbeszélni. Olyankor bekapcsoltunk egy számot és egyszerűen elmerültünk benne.Most pedig ugyan egyedül de én is ezt fogom tenni. Elmerülök a dallamok között.Hagyom, hogy az emlékek elöntsenek miközben az út lassan kifogy alólam.

~*~

Sziasztok.:) Tudom tegnapra ígértem a részt, de nagyon pörög az életem. Egyszerűen elvették az eszemet és ezen kívül sincsen sok időm. Folyamatosan rohanok valahova. Mindig meg szeretném oldani mások problémáját. Na mindegy. Ma kihasználtam, hogy reggeltől kb olyan délután háromig semmi dolgom nincs. Így volt időm írni. Megszületett az első igazi rész. Tudom nem túl hosszú, de ez csak az első rész.A következő részben lényeges dolog lesz egyébként.

Oh, és igen. Ha valakinek nem esett le akkor Kiara halott. Nem, nem őrültem meg. tudom, hogy ez szokatlan és morbid, de...Majd megtudjátok a lényeget. Minden szépen sorra ki fog derülni. Szeretnék egy nem mindennapi történetet alkotni. Ez pedig szerintem nagyon nem minden napi. Én legalább is ilyet még nem olvastam a fanfictionok világában.

Gyöngyi.<3 Szívem köszönöm az első kommentet. Nagyon jól esett. Imádlak élet.<3 Nagyon édes voltál.:-))

Hamarosan jön az új rész. Legyetek rosszak, élvezzétek a nyarat továbbra is és várjátok Justin és Kiara történetét!;-)

Ui: Egy kis jelmagyarázat: A dőlt betűk mindig Justin álmát jelölik. A színesek pedig az emléket. Egy visszaemlékezést.:-))

Prológus

Nem tudom mihez hasonlítsam ezt az érzést.Magány, bánat és bosszúvágy. Minden egyben. Elment.Amit magam mögött hagyott pedig egy kopár, üres sivataggá változott. Kívülről nézve senkit nem hatna meg ez a dolog.De én voltam a sivatag. Én voltam aki élt, de mégis meghalt.Keltem, jártam az emberek között.Éltem az életemet. Mégsem volt az igazi. Nagyon  régóta nem az igazi.
Emlékszem a mosolyára, arra, hogyan rám nevetett. Boldog voltam mellette.Ő volt az első olyan ember aki rideg szívemet melegségre ösztönözte. Mintha szárnyakat bontva rohantunk volna a végtelenség karjában. Nem számított a holnap. Csak a mának éltünk. Együtt.Semmi más nem számított csak a tudat, hogy együtt vagyunk. Ő az enyém, én pedig az övé.
Semmim nem maradt.Senkim és semmim. Csak az álmok.Az álmok melyekben övé a főszerep én pedig csak aszisztálok mellette.A lelkem minden áldott este ragyogni kezd. Mert tudja, hogy amint lefekszem és álomba merülök Ő azonnal ott lesz. Vár majd rám tárt karokkal.Mert az álmokban nincs akadály. Ott minden úgy történik ahogy szeretném. Ott semmi bizar nincs abban ha oda súgja a fülembe " hiányoztál kedvesem".Ez lenne a legkisebb dolog. Mert álomország határain belül még az sem számít ha szárnyakkal érkezik hozzám.
"- Hiányzol.-búgtam a fülébe.-Annyira mocskosul hiányzol.-éreztem ahogy könnyek szöktek a szemembe.Könnyek melyek amint a kezemre csöppentek az átláthatatlan napfényben szivárványosan csillogtak.
- Te is nekem Justin.-suttogta halkan. Keze megtalálta az arcomat,némán állt. Szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, míg puha érintését magamon éreztem.Boldog voltam. Rettentően boldog.Lenéztem a kicsi nőre, életem szerelmére. Arra akit elveszítettem. Arra akit már csak az elmém gyárt nekem néha napján, hogy valamivel kárpótoljon.
-Ne csinálj semmi butaságot....-kérlelt már sokadjára.
-Nem ígérek semmit. Megbosszúlom amit veled tettek...utána pedig.- remegett a hangom. Nem fájt ezt kimondani. Egyáltalán nem. Mert tényleg így gondoltam.Attól a naptól kezdve tényleg így gondoltam. Mindig úgy éreztem, hogy ott a helyem ahol ő van.Mellette kell lennem. Bár lehet, hogy nem kell, csak mellette akarok lenni. Ez elég bonyolult.De hogy miért remegett a hangom? Egyszerű. Neki fájt ezt hallani. Neki fájt, hogy ezeket mondom. Mert ő soha nem akarta, hogy így gondoljam. Ő azt szerette volna ha tovább lépek és boldog leszek. Csak ez nélküle esélytelen.- Utána pedig újra együtt leszünk, szerelmem. Ígérem.- fejeztem be nagy nehezen a mondandómat."
Hirtelen, erőnek erelyével tört rám az ébredés. Nem tudom, hogy miért de azt éreztem ébrednem kell. Mindig olyan gyorsan repül az idő ha mellette lehetek.Észre sem veszem de már a gyönyörű rét, mező vagy éppen világhírű épületek helyett az ágyamban találom magamat. Mindig változó, hogy mit mutat meg nekem. Ma este például felhőkön álltunk, és csak az áttörő napsugarakra és az aranyszínben pompázó felhőgomolyagra emlékszem.
Zihálva ültem fel az ágyon.A testem csapzott volt és vert a víz. Kapkodtam a levegőt. Édes Istenem.Ezek az álmok időről időre jobban és jobban megviselnek. A testem nem viseli túl jól ezeket az utazásokat.Nem csodálkozom ezen. Hiába vagyok elég jó erőben. Akkor is csak ember vagyok és semmi több.Ilyenkor soha nem tudom, hogy mit is kéne tennem.Pláne, hogy kidobott. Egy házsártos szellem aki beköltözött a memóriámba és mikor neki úgy tetszik egyszerűen kitaszít.
Nem...nem őrültem meg. Furcsa amit mondok, de minden szó ami elhagyta a számat igaz. Kiara Keys soha nem volt átlagos lány.A szívem repedezni kezd ahogy a múltra próbál visszaemlékezni.Elveszítettem őt.Ő már nincs többé.Már csak az éjszaka van. Az éjszaka ami megváltást hoz. Álmokat. Mert álmomban ő még az enyém.Menekülni gyáva dolog. Én mégis az álmokba menekültem.Oda amit talán a képzeletem, talán Kiara szelleme vagy talán az égiek alkottak nekem.Egy álomban élek, mert az sokkal szebb mint a valóság. Mert itt az van amire szükségem van. Nem kísért a mindennapok terhe és a magány sem tud rám törni. De ilyenkor mikor megébredek mindig érzek valamit. Mintha itt állnának kéz  a kézben, ordítozva toporzékolnának, hogy engedjem be őket. Ilyenkor a magány és a mindennapok terhe a lelkembe költözik ismét. Vajon mikor jön el az éjszaka újra?

~*~

Hát szóval akkor mondani kellene pár dolgot. Elég sok blogban láttam, hogy alulra írják a mondanivalót. Most én is így kezdtem. Semmi extrát nem szeretnék mondani. Ez még csak egy bevezető ha esetleg nem értitek a dolgokat akkor ezért van. Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz a blog, nem tervezem előre. Lesz ami lesz. Sok ötletem van, sok elképzelésem. Szeretem ezt a rosszfiús Justint. Jelenleg vezetek egy igazi jófiús blogot és most neki kezdtem ennek is. Mert valahogy vonzott az ötlet.A Next to you c. számot hallgattam mikor jött az első része a történetnek.Aztán rámenten Chris Brown Don't Wake Me Up c. számára és utána jött a többi is. Eszembe jutott az Álomháború c. film. Ami egyébként egyik kedvenc filmem. Valahogy így született meg a blog.Nem dumálok sokat. Rengeteg blogot vezettem már, és most itt vagyok.Remélem sokáig is maradok!;-)