Nem tudom mihez hasonlítsam ezt az érzést.Magány, bánat és bosszúvágy. Minden egyben. Elment.Amit magam mögött hagyott pedig egy kopár, üres sivataggá változott. Kívülről nézve senkit nem hatna meg ez a dolog.De én voltam a sivatag. Én voltam aki élt, de mégis meghalt.Keltem, jártam az emberek között.Éltem az életemet. Mégsem volt az igazi. Nagyon régóta nem az igazi.
Emlékszem a mosolyára, arra, hogyan rám nevetett. Boldog voltam mellette.Ő volt az első olyan ember aki rideg szívemet melegségre ösztönözte. Mintha szárnyakat bontva rohantunk volna a végtelenség karjában. Nem számított a holnap. Csak a mának éltünk. Együtt.Semmi más nem számított csak a tudat, hogy együtt vagyunk. Ő az enyém, én pedig az övé.
Semmim nem maradt.Senkim és semmim. Csak az álmok.Az álmok melyekben övé a főszerep én pedig csak aszisztálok mellette.A lelkem minden áldott este ragyogni kezd. Mert tudja, hogy amint lefekszem és álomba merülök Ő azonnal ott lesz. Vár majd rám tárt karokkal.Mert az álmokban nincs akadály. Ott minden úgy történik ahogy szeretném. Ott semmi bizar nincs abban ha oda súgja a fülembe " hiányoztál kedvesem".Ez lenne a legkisebb dolog. Mert álomország határain belül még az sem számít ha szárnyakkal érkezik hozzám.
"- Hiányzol.-búgtam a fülébe.-Annyira mocskosul hiányzol.-éreztem ahogy könnyek szöktek a szemembe.Könnyek melyek amint a kezemre csöppentek az átláthatatlan napfényben szivárványosan csillogtak.
- Te is nekem Justin.-suttogta halkan. Keze megtalálta az arcomat,némán állt. Szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, míg puha érintését magamon éreztem.Boldog voltam. Rettentően boldog.Lenéztem a kicsi nőre, életem szerelmére. Arra akit elveszítettem. Arra akit már csak az elmém gyárt nekem néha napján, hogy valamivel kárpótoljon.
-Ne csinálj semmi butaságot....-kérlelt már sokadjára.
-Nem ígérek semmit. Megbosszúlom amit veled tettek...utána pedig.- remegett a hangom. Nem fájt ezt kimondani. Egyáltalán nem. Mert tényleg így gondoltam.Attól a naptól kezdve tényleg így gondoltam. Mindig úgy éreztem, hogy ott a helyem ahol ő van.Mellette kell lennem. Bár lehet, hogy nem kell, csak mellette akarok lenni. Ez elég bonyolult.De hogy miért remegett a hangom? Egyszerű. Neki fájt ezt hallani. Neki fájt, hogy ezeket mondom. Mert ő soha nem akarta, hogy így gondoljam. Ő azt szerette volna ha tovább lépek és boldog leszek. Csak ez nélküle esélytelen.- Utána pedig újra együtt leszünk, szerelmem. Ígérem.- fejeztem be nagy nehezen a mondandómat."
Hirtelen, erőnek erelyével tört rám az ébredés. Nem tudom, hogy miért de azt éreztem ébrednem kell. Mindig olyan gyorsan repül az idő ha mellette lehetek.Észre sem veszem de már a gyönyörű rét, mező vagy éppen világhírű épületek helyett az ágyamban találom magamat. Mindig változó, hogy mit mutat meg nekem. Ma este például felhőkön álltunk, és csak az áttörő napsugarakra és az aranyszínben pompázó felhőgomolyagra emlékszem.
Zihálva ültem fel az ágyon.A testem csapzott volt és vert a víz. Kapkodtam a levegőt. Édes Istenem.Ezek az álmok időről időre jobban és jobban megviselnek. A testem nem viseli túl jól ezeket az utazásokat.Nem csodálkozom ezen. Hiába vagyok elég jó erőben. Akkor is csak ember vagyok és semmi több.Ilyenkor soha nem tudom, hogy mit is kéne tennem.Pláne, hogy kidobott. Egy házsártos szellem aki beköltözött a memóriámba és mikor neki úgy tetszik egyszerűen kitaszít.
Nem...nem őrültem meg. Furcsa amit mondok, de minden szó ami elhagyta a számat igaz. Kiara Keys soha nem volt átlagos lány.A szívem repedezni kezd ahogy a múltra próbál visszaemlékezni.Elveszítettem őt.Ő már nincs többé.Már csak az éjszaka van. Az éjszaka ami megváltást hoz. Álmokat. Mert álmomban ő még az enyém.Menekülni gyáva dolog. Én mégis az álmokba menekültem.Oda amit talán a képzeletem, talán Kiara szelleme vagy talán az égiek alkottak nekem.Egy álomban élek, mert az sokkal szebb mint a valóság. Mert itt az van amire szükségem van. Nem kísért a mindennapok terhe és a magány sem tud rám törni. De ilyenkor mikor megébredek mindig érzek valamit. Mintha itt állnának kéz a kézben, ordítozva toporzékolnának, hogy engedjem be őket. Ilyenkor a magány és a mindennapok terhe a lelkembe költözik ismét. Vajon mikor jön el az éjszaka újra?
Emlékszem a mosolyára, arra, hogyan rám nevetett. Boldog voltam mellette.Ő volt az első olyan ember aki rideg szívemet melegségre ösztönözte. Mintha szárnyakat bontva rohantunk volna a végtelenség karjában. Nem számított a holnap. Csak a mának éltünk. Együtt.Semmi más nem számított csak a tudat, hogy együtt vagyunk. Ő az enyém, én pedig az övé.
Semmim nem maradt.Senkim és semmim. Csak az álmok.Az álmok melyekben övé a főszerep én pedig csak aszisztálok mellette.A lelkem minden áldott este ragyogni kezd. Mert tudja, hogy amint lefekszem és álomba merülök Ő azonnal ott lesz. Vár majd rám tárt karokkal.Mert az álmokban nincs akadály. Ott minden úgy történik ahogy szeretném. Ott semmi bizar nincs abban ha oda súgja a fülembe " hiányoztál kedvesem".Ez lenne a legkisebb dolog. Mert álomország határain belül még az sem számít ha szárnyakkal érkezik hozzám.
"- Hiányzol.-búgtam a fülébe.-Annyira mocskosul hiányzol.-éreztem ahogy könnyek szöktek a szemembe.Könnyek melyek amint a kezemre csöppentek az átláthatatlan napfényben szivárványosan csillogtak.
- Te is nekem Justin.-suttogta halkan. Keze megtalálta az arcomat,némán állt. Szemeit mélyen az enyémekbe fúrta, míg puha érintését magamon éreztem.Boldog voltam. Rettentően boldog.Lenéztem a kicsi nőre, életem szerelmére. Arra akit elveszítettem. Arra akit már csak az elmém gyárt nekem néha napján, hogy valamivel kárpótoljon.
-Ne csinálj semmi butaságot....-kérlelt már sokadjára.
-Nem ígérek semmit. Megbosszúlom amit veled tettek...utána pedig.- remegett a hangom. Nem fájt ezt kimondani. Egyáltalán nem. Mert tényleg így gondoltam.Attól a naptól kezdve tényleg így gondoltam. Mindig úgy éreztem, hogy ott a helyem ahol ő van.Mellette kell lennem. Bár lehet, hogy nem kell, csak mellette akarok lenni. Ez elég bonyolult.De hogy miért remegett a hangom? Egyszerű. Neki fájt ezt hallani. Neki fájt, hogy ezeket mondom. Mert ő soha nem akarta, hogy így gondoljam. Ő azt szerette volna ha tovább lépek és boldog leszek. Csak ez nélküle esélytelen.- Utána pedig újra együtt leszünk, szerelmem. Ígérem.- fejeztem be nagy nehezen a mondandómat."
Hirtelen, erőnek erelyével tört rám az ébredés. Nem tudom, hogy miért de azt éreztem ébrednem kell. Mindig olyan gyorsan repül az idő ha mellette lehetek.Észre sem veszem de már a gyönyörű rét, mező vagy éppen világhírű épületek helyett az ágyamban találom magamat. Mindig változó, hogy mit mutat meg nekem. Ma este például felhőkön álltunk, és csak az áttörő napsugarakra és az aranyszínben pompázó felhőgomolyagra emlékszem.
Zihálva ültem fel az ágyon.A testem csapzott volt és vert a víz. Kapkodtam a levegőt. Édes Istenem.Ezek az álmok időről időre jobban és jobban megviselnek. A testem nem viseli túl jól ezeket az utazásokat.Nem csodálkozom ezen. Hiába vagyok elég jó erőben. Akkor is csak ember vagyok és semmi több.Ilyenkor soha nem tudom, hogy mit is kéne tennem.Pláne, hogy kidobott. Egy házsártos szellem aki beköltözött a memóriámba és mikor neki úgy tetszik egyszerűen kitaszít.
Nem...nem őrültem meg. Furcsa amit mondok, de minden szó ami elhagyta a számat igaz. Kiara Keys soha nem volt átlagos lány.A szívem repedezni kezd ahogy a múltra próbál visszaemlékezni.Elveszítettem őt.Ő már nincs többé.Már csak az éjszaka van. Az éjszaka ami megváltást hoz. Álmokat. Mert álmomban ő még az enyém.Menekülni gyáva dolog. Én mégis az álmokba menekültem.Oda amit talán a képzeletem, talán Kiara szelleme vagy talán az égiek alkottak nekem.Egy álomban élek, mert az sokkal szebb mint a valóság. Mert itt az van amire szükségem van. Nem kísért a mindennapok terhe és a magány sem tud rám törni. De ilyenkor mikor megébredek mindig érzek valamit. Mintha itt állnának kéz a kézben, ordítozva toporzékolnának, hogy engedjem be őket. Ilyenkor a magány és a mindennapok terhe a lelkembe költözik ismét. Vajon mikor jön el az éjszaka újra?
~*~
Hát szóval akkor mondani kellene pár dolgot. Elég sok blogban láttam, hogy alulra írják a mondanivalót. Most én is így kezdtem. Semmi extrát nem szeretnék mondani. Ez még csak egy bevezető ha esetleg nem értitek a dolgokat akkor ezért van. Nem tudom, hogy milyen hosszú lesz a blog, nem tervezem előre. Lesz ami lesz. Sok ötletem van, sok elképzelésem. Szeretem ezt a rosszfiús Justint. Jelenleg vezetek egy igazi jófiús blogot és most neki kezdtem ennek is. Mert valahogy vonzott az ötlet.A Next to you c. számot hallgattam mikor jött az első része a történetnek.Aztán rámenten Chris Brown Don't Wake Me Up c. számára és utána jött a többi is. Eszembe jutott az Álomháború c. film. Ami egyébként egyik kedvenc filmem. Valahogy így született meg a blog.Nem dumálok sokat. Rengeteg blogot vezettem már, és most itt vagyok.Remélem sokáig is maradok!;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése