A dallam ami megtöltötte az autó belső terét ismerős volt.Automatikusan oda nyúltam és feltekertem a hangerőt.A zene hangosan dübörgött, verte a basszust.Ellazultan ültem, két kézzel szorítottam a kormányt, mert tisztában vagyok vele ha esetleg hagyom, hogy a kezeim is ellazuljanak annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Tényleg ordítva menekülnék a halál torkába.Fogalmam sincs, hogy mikor leszek újra a régi Justin. Az aki nem akar meghalni, aki nem akarja feladni ezt az átkozott küzdelmet.
Mindannyian cipeljük a saját keresztünket.Mindenkinek ott van valami a múltjában amire nem büszke. De az én életem más.Az enyém tele van ilyennel. Nehéz lenne megmondani, hogy egyáltalán van-e olyan amire büszke vagyok. Egy biztosan akad. Kiara Keys. Rá büszke vagyok.Büszke vagyok arra, hogy az enyém volt. Arra, hogy küzdöttem érte. Arra, hogy őt tényleg őszintén szeretni tudtam. De gyűlölöm és megvetem magamat azért ahogyan végződött a dolog.
Pedig még csak nem is én öltem meg. Gyakorlatban nem. De elméletben minden képpen. Olyan boldog volt. Sugárzott az arca, nevetett, gondtalan volt. Azt éreztem, hogy a közelemben most először ennyire önfeledett és boldog.Mindig boldog volt valamilyen szinten.Ő mindig mosolygott, nevetett. Legalább is az esetek nagy részében. Ha vitatkoztunk Ő volt az aki hamarabb beadta a derekát és elmosolyodva nézett rám úgy, hogy a szívem is meglágyult tőle.Viszont ez más volt. Ott ültünk, egymás szemébe bámultunk és nevettünk a világ gondjain. Ki gondolta volna, hogy pár perc és a világ minden baja a mi nyakunkba fog szakadni?
Felsóhajtva kapcsoltam be az indexet és húzodtam le balra.Ki akarom kapcsolni az agyamnak ezt a részét. Nincs erőm gondolkozni. Egyszerűen nem megy. Mikor lehúzódtam akkor ért véget egy kellemes ritmusban ragyogó zene és elkezdődött valami reggeli rádiós műsor. Nevettek, cseverésztek benne. Csak tudnám honnan fakad az emberekben ez a tömény, mindent túl szárnyaló boldogság és szeretet. Ilyen a világon sincs. Csak mi emberek lehetünk ennyire bolondok és ragaszkodhatunk ennyire a fajtánkhoz. Mi értelme? Előbb vagy utóbb úgy is vége, így vagy úgy. Semmi nem tart örökké. Ahogy a fák virágzása, a madarak éneke úgy ez is elmúlik. Idővel minket is ellep majd az ősz, idővel mint a madarak egy jelentős része mi is vándorolni kezdünk. Aztán elhalgatunk. Nem dalolunk már többé, nem tölti be éles kacagásunk a teret. Csak élünk. Valameddig.Valahogy.
Megráztam a fejemet, hogy ez a sok elcseszett gondolat távozzon belőlem. Most nincs nekem ezen elmélkedni. Gyors, rutinos mozdulattal leparkoltam a fekete szépséget, majd hagytam, hogy a motor halkan, szinte dorombolva megadja magát nekem.
Lassan indultam meg a vasból készült kerítés felé.Az avar zizeg a lábam alatt.A fákról lehulló levelek érdekes, szinte már határtalannak látszó színekben pompáznak. Lustán esnek a földre és amint célt értek álmosan elterülnek.Eggyé válnak az anyafölddel amely hosszú hónapokon át déldegette, szeretgette őket. Az elmúlás. Ismét az elmúlás.
Ahogy az anyaföld- ami ha belegondolunk így van rendjén-Kiara szülei is túl élték gyermeküket. Az édes termőföldnek a bokrok, fák, virágok és még megannyi titokzatos növény a gyermeke. Természetes, hogy a növények idővel elmúlásnak indulnak, hogy újak jöjjenek a helyükre, míg édesanyjuk, a Föld itt marad, kering egy örökkévalóságig. De nálunk embereknél ha egy szülő túl éli a gyermekét az borzasztó, tragikus esemény. Nézni azt ahogy a gyermeked meghal, ahogy testét visszakéri a természet. Mindez pedig ismét a túlzott ragazkodásunk miatt van. Erősen kapaszkodunk mindenbe amibe csak lehet. Mert akkor boldoggá tesz minket. Viszont nem is sejtjük, hogy mekkora veszély fenyeget minket azzal, hogy aggódunk, kötődünk és szeretünk. Hatalmas támadási felületet hagyunk azoknak akik támadni akarnak. Ez volt az én vesztem is.
~*~
- Szóval eljöttél.-mogorván mered rám a karosszékéből.Tekintete lyukat éget a tudatomban, de már csak azért is állom és viszonzom ezeket a nem túl barátságos pillantásokat.
-Igen. Itt vagyok. Teljesen fegyvertelenül. Teljesen kiszolgáltatottan. Hol az a kibaszott fegyver Ryan?Hol?-hangom akaratomon kívül magasabbra szökik, haragosan meredek a velem szemben teljesen nyugodtan ülő üzletemberre. Arcán mélyre futnak a ráncok, homloka még sűrűbb lesz pár hívatlan vonallal.Jézusom. Mennyit öregedett ez alatt a hat hónap alatt.Előre hajolok, két kézzel megragadom a hatalmas, sötét fából készült íróasztalt.Előre dőlök és egyenesen a szemébe nézek. Nem vagyok hajlandó tágítani. Most nem.-Vedd elő. Szegezd a fejemnek és vess ennek véget!-tőr ki belőlem.
- Oh, nem Justin.- ajkán gúnyos mosoly játszadozik.- Arról szó sem lehet. Több okból sem. De a legfőbb az, hogy nem adok neked ekkora kegyelmet. Ha akarod nyírd ki magadat. Én nem adok ekkora megkönnyebbülést.Nem érdemled meg. Szenvedj csak, mert szenvedned kell.-szavai mint az ostor úgy csattan a bőrömön. Erősen a húsomba váj. Mintha egy darabot harapnának ki belőlem mindenfajta érzéstelenítő nélkül, én pedig ott állok és mereven nézem ahogy a bestia elfogyasztja ezt a darabot. Talán az igazság csap így arcon.
- Feltételezem nem ok nélkül mentél bele abba, hogy ismét a házadba lépjek.- olyan nehéz elhinni, hogy néhány hónappal ez előtt rengeteg időt töltöttem itt, és Ryan kedvelt. Jól kijöttünk. Erre most meg tudnánk egymást ölni. Érthető okokból. Bár az én haragom inkább másfajta mint az övé. Őt a bosszúvágy hajtja. Engem fogalmam sincs, hogy mi.
-Nem Justin. Tényleg nem. Okos srác vagy te ha akarsz. Viszont én is feltételezem, hogy nem ok nélkül akartál velem találkozni. Gyerünk. Nem érek rá egész nap. Rengeteg munkám van és még...
- Kiara meglátogatott az este.-szakad ki belőlem.Ryan Keys úgy néz rám mint aki kísértetet látott. Ami tökéletességgel jogos.- Nem úgy ahogy most gondolod.
- Csak ugyan Justin? Ellátogatott hozzád?-ismét gúnyos modorral vizsgál végig.- Szórakozzál valaki mással légy oly kedves. Ismerek egy remek pszichológust. A rendelkezésedre áll, ha óhajtod.
- Mr. Keys.- szánt szándékkal így szólítom, mire arcára még nagyobb döbbenet ül ki.- Ryan.- barátságosabb hanggal szólok hozzá melynek hatására vonásai ellazulnak egy egészen kicsit.- Kiara betelepszik az álmaimba. Beszél hozzám. Megérint. Olyan mintha ott lenne. Mindig helyszíneket váltogat. Soha nem értettem, hogy miért. Aztán egyszer csak mikor Ő jónak látja megszakítja az álmot én pedig az esetek többségében mint aki rémálomból kelne ki úgy pattanok fel az ágyra. Pedig mennyeiek ezek az álmok. Csak ő és én. Hiányzik. Oh, el sem tudom mondani mennyire.- érzem, hogy az érzelmek ismét elöntenek. A szívem keseredve összeszorul, küzdenem kell. Le kell nyelnem a könnyeimet amik a torkomat fojtogatják.
-Te most tréfálsz velem?-harag?Megértés? Döbbenet? Mi ez a kifejezés Ryan arcán? Nehéz lenne megmondani. Annyira zavarodott mint én. Semmivel sem tudja jobban kezelni.- Justin azt hiszem...-hangja elhalkul. Már nyoma sincs a céltudatos üzletembernek aki konok meggyőződéssel ült a székében pár perccel előbb.
- Igen?-remény jelét látom. Azonnal érdeklődve figyelek.
-Nem te vagy az egyetlen. Én is láttam Kiarát.Nálam egyszer járt a hat hónap alatt. Még pedig tegnap.Itt ültem az irodámban, a kávémat ittam. Késő este volt.- lehunyja fáradt, öreg szemeit és úgy tekint vissza a múltra.- Megtanultam nem gondolni rá. Már egészen ügyesen megy. Ha erős vagyok akkor akár néhány órára is ki tudom zárni az elmémből. De igen. Nekem is hiányzik.A nevetése, a kacagása az az édes kuncogés. Én Istenem! Miért pont Ő, miért ilyen hamar?- Ryan nem olyan erős mint én. Leemeli olvasó szemüvegét, szarkalábas, szürke szemeit törölgetni kezdi.
- Ez örök rejtély marad mindenkinek Ry . Ez a világ legrosszabb eseménye volt. Nekünk mindenképpen.- megenyhítően mosolyog rá.Nagyon remélem, hogy mosolyogtam és nem vicsorogtam.-Tudnád folytatni?
- Persze.- mély levegőt vesz.-Szóval itt ültem.Figyeltem a tűzre. Elmerültem a lángokban. Öntöttem magamnak egy italt. Most nem voltam erős. Nem tudtam kizárni Kiara emlékét. Rajta elmélkedtem. Hátra dőltem a székemben és úgy éreztem nincs semmi gond, egy óra kb és folytatni tudom a munkát. A frászt.Az álmosság erőnek erejével tört rám. Hátra vetettem a fejemet a háttámlának, a pohár kiesett a kezemből én pedig elaludtam. Akkor jött Ő...
-Mit mondott? Ryan az Istenért!Mit akart Kiara?-a remény fénye jelenik meg újra. Türelmetlen vagyok. Érzem de nem tehetek róla.
- Azt mondta el fogsz hozzám jönni. Hogy te eljössz és nekem segítenem kell neked. Justin. Amíg te önsajnálatba merültél az elmúlt hat hónapban én komoly kutató munkát végeztem. Én meg fogom találni a lányom gyilkosát vagy gyilkosait és akkor...akkor végük.- Ryan, Ryan öreg barátom. Ha te tudnád, hogy pontosan ugyaz azon az oldalon állunk.
-Mennyi mindent tudsz?-mindent tudnom kell. Mindent.
-Nem túl sokat. Az első nyom ami egy fegyver volt nem tartalmazott túl sok ujjlenyomatot.- hát persze. Erre biztos gondoltak.- Csupán egyet. -hitetlenkedve meredek rá. Nem tudom elhinni.
~*~
Sziasztok. Nos, gondolom illene valamit mondanom.Pár napja nem jelentkeztem. Nem úgy alakultak a dolgaim ahogy azt a tündérmesékben várná az ember. Éppen ezért áll most jelenleg a "boldog" történetem. Mert az most annyira nem én vagyok. Itt a nyár és azt hittem több időm lesz. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom túl vészelni az iskola időt. De gondolom ezen van még időm agyalni. Jelenleg rendezem az életemet és próbálok normálisan, kiegyensúlyozottan létezni. Hellyel-közzel sikerül is azért. Nagyon remélem, hogy a mostani csalódás rohamból sikerül valamennyire felállnom. Már jó úton vagyok, hála a barátaimnak akik egy pillanatra sem hagytak magamra.
Egy kis öröm. Feljövök és 8(!!!) feliratkozó várt. Az előző bejegyzéshez már kért kommentet kaptam. Hát WOW! Köszönöm.Pedig az még csak az első rész volt. Oh, Istenem. Annyi lehetőség él még ebben a történetben én pedig annyira élvezem az ötletem határtalan tengerét. Tényleg köszönöm nektek.
Amiről még szerettem volna írni. Nem lustálkodtam ebben a pár napban. Igen, zűrösen alakul a magánéletem de nem csak ezét nem jöttem. El kezdtem olvasni "A szürke ötven árnyalata" c. remekművet. Komolyan mondom, hogy igaz +18 a történet mégis annyira nem is tudom. Olvastatja magát. Lelkileg mindenképpen nagyon meg kell rá érni. Én már a sorozat utolsó részét bújom. Ma kezdtem el és rettentően izgulok, hogy mi is lesz benne. Lekötöt. Egyszerűen nem tudok kikászálódni az ágyból. Ami jó érzés. Szeretem ha egy könyv ilyen hatással van rám.
Megint jó hosszúra fogtam. Remélem nem bánjátok. Élvezzétek a nyarat!;-)
~JustBetsy
