Kérdések milliói cikáztak a fejemben.Őrülten zakatolt a szívem viszont a gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni. Egyszerűen csak rohantak előre.Talán meghibbantam, ki tudja?Vagy már nagyon régóta bolond vagyok. Egy őrült aki még hisz az álmokban, aki szó szerint ott éli az életét. Ha tehetném minden pillanatban ott lennék.
Két napja nem láttam Kiarát. Talán ez is rátesz egy jó nagyot a jelenlegi álláspontomra. Hiányzik. Hiányzik a mosolya, az érintése az ahogyan rám pillant. Méz édes hangja. Mintha angyal lenne olyan kecsesen jár ki és be az álmaimban.Beköltözött az elmémbe és egyáltalán nem ereszt. Egyszerűen ott van és nem enged. Vasmarokkal tart a kezei között. De ettől csak boldog vagyok. Mert én sem akarom őt elfelejteni. Szükségem van rá. Engem ő tart életben.
Hogy is volt az utolsó "találkozásunk"? Vegyük csak szépen sorra.
" Kip-kop. Kip-kop. Hallom ahogy a magassarkúja kopog a márvánnyal borított folyosón. Kecsesen ringatja a csípőjét, formás feneke pedig követi ezt. Megőrjít ez a nő! Egyszerűen elvette az eszemet.Nem tudok másra koncentrálni csak rá, arra ahogy ott sétál előttem, ahogy a teste beszél helyette. Ebből a nőből árad a szexualitás. Az én kedvesem. Kiara az enyém. Még mindig nem tudom feldolgozni.
-Justin. Kövess kérlek.- suttogja halkan.- Soha ne felejts el, könyörgöm.- angyalian hátra pillantott, tekintete reménnyel volt tele. Oh Istenem! Hogyan is felejthetném el? Nem menne.
- Soha.- suttogtam teljesen magabiztosan.
-Bemutatlak apának.-nevette el magát angyalian.
-De Kiara én ismerem már őt.-mondtam volna, de egyszerűen nem ment. Ekkor ért el a felismerés, hogy hol is vagyunk. Ez Kiaráék háza. Istenem. Kiara halála után nem jártam itt. Mert nem volt miért.A családja engem okolt a lányuk miatt és ez...Igaz. Mert ha én nem vagyok Kiara életében akkor az a rengeteg borzalom sincs benne. Akkor egyszerűen élhetné még most is az életét. Nekem kellett volna azon a napon meghalnom. Nem neki.
-Beszélj vele, Justin.- suttogta magabiztosan.- Beszélned kell vele. Kérlek.Ő majd segít..."
Igen. Szóról szóra ez történt. Egy rövid találkozás volt életem szerelmével. Aztán fel is ébredtem. De akkor is megérte.Mert láttam. Persze fájt, hogy csak úgy elöntött a világosság ő pedig ismét eltűnt a fényben.Ezek a pillanatok minden egyes alkalom után jobban és jobban megviselnek. Mert nem is tudom. Ilyenkor tudatosul bennem, hogy ez nem a valóság, ez csak egy élethű, fantasztikus álom.Semmi több.
Viszont mégis úgy érzem teljesítenem kell Kiara kérését. Meg kell tennem. Bármennyire is fáj meg kell tennem.El kell mennem, be kell mennem abba a házba ahol anno annyi időt töltöttünk a családjával és kettesben. Ahol először csókolóztunk. Ahol együtt karácsonyoztunk. Ahol a kisöccsével játszottunk. Ahol hosszú hónapnyi kapcsolat után feljebb léptünk egy szintet és elvettem a szüzességét.Nekem adta. Törékeny ártatlanságát az én kezembe adta. Ez pedig örök életre lekötelezett.
Most pedig itt állok a tükör előtt és az ingemmel bajlódok.Éppen itt az ideje, hogy valami emberi külsőt erőltessek magamra. Korán reggel felkeltem. Megborotválkoztam, letusoltam és most a ruhámat próbálom magamra erőltetni. Minden porcikám tiltakozik. Csak azért megyek mert a szerelmem ezt kérte és kötelességemnek érzem. Meg kell érte tennem. Ő már annyi mindent tett értem. Meghalt értem.Ez azt hiszem éppen elég ahhoz, hogy semmi más érvre nincs szükség.
Nagy nehezen másztam le az emeletről.Már az idejét sem tudom, hogy mikor voltam a szobámon kívül máshol. Még azt a minimális ételt is amit megeszek úgy hozzák fel nekem. Az első hónap nagyon rossz volt. Akkor még fürdeni sem voltam hajlandó elmenni és infuzióra kötöttek mert nem akartam enni, meg akartam halni. Próbálkoztam is egyéb más dolgokkal, de az egy másik történet.
Lassan sétáltam le.Gondolom a többiek már ott ülnek a konyhában, viccelődnek, nevetgélnek és élik az életüket. Őket is megviselte Kiara elvesztése. Mindenkit megviselt. De senkit nem annyira mint engem. Ez szerintem érthető.
Ahogy leértem azonnal megtorpantam.Viszont nem csak én.Döbbent szempárok pislogtak felém. Fél év. Fél év telt el.Azóta akkor láttak engem ha kötelező volt.Akkor beszéltem valakivel ha muszáj volt. Engem önszántamból nem láttak emberek közelében. Ez az első alkalom, hogy lejöttem a szobából saját akaratom miatt.
-Sziasztok.-suttogtam halkan. Próbáltam ügyet sem vetni a tekintetükre. Kikerült őket majd a kulcsok felé sétáltam. Végig néztem a rengeteg kocsikulcson. Nem tudom eldönteni melyik vigyem el.
- Főnök.-tért észhez elsőként Bruce. Hangja vidám volt teljesen ellentétben az enyémmel. Én már soha nem leszek vidám. Nélküle nem. De jó érzés, hogy a barátaim aggódtak értem és boldoggá teszi őket az, hogy újra "élek".
-Elmegyek Kiara szüleihez.-közöltem velük, bár fogalmam sincs, hogy miért jelentettem be. - Már beszéltem Mr. Keysel. Vár rám.
-Justin, te bejelentetted neki, hogy oda mész?Azok után, hogy meg akart téged ölni?- háborodott fel Kelsey.Édes lány. Sokat köszönhetek neki, de ezt ő sem érti.
-Megöltem a lányukat. Ha most megölnek akkor boldog leszek. Azzal szívességet tesznek nekem.-közöltem hidegen, érzelemmentes arccal. Így is gondoltam. Boldoggá tesznek ha nem kell ezt az ürességet, ezt a kínzó, lüktető fájdalmat éreznem napról napra.
Nem mondtak többet semmit és én sem. Kiléptem az ajtón és elindult előre. Csak előre. Semmi más nem számít. Besétáltam a garázsba. Mint mindenről erről is eszembe jutott egy emlék az én életemmel.
"-Akarlak Justin.- suttogta a fülembe.-Annyira piszkosul akarlak.-zihálta újra, és újra.
-Itt, ebben a mocskos garázsban?-nevettem, miközben ajkaimat a nyakára tapasztottam. Annyira szükségem van rá. Soha senkire nem volt még így szükségem. De rá szükségem van. Ő fontos nekem. Mindenről lemondanék azért, hogy örökre együtt legyünk.
-Mocskos? Justin. Milliárdos vagy. A garázs ahol most állunk szebb mint mások lakása.- nevetett halkan. Keze felszaladt a tarkómon egészen a hajamig. Imádom mikor hátulról a hajamba túr. Egyszerűen szédítő.
-A te milliárdos gengsztered.A maffia fő feje.-nevettem halkan. Szoktunk ezzel viccelődni. Most ez egy ilyen helyzett. Most viccelődünk, de mind a ketten tudjuk, hogy közel sem olyan vicces a dolog. Nem ilyen egyszerű és rózsás a helyzetünk. Közel sem. Nehéz kimondani de ez egy tipikus Szépség és a Szörnyeteg történet.Természetesen Kiara ki más lehetne mint a Szépség? Gyönyörű, ártatlan és naiv. Még gyerek szinte. Én pedig egy Szörnyeteg vagyok amiért ezt kihasználom. Magamhoz láncoltam, magamba bolondítottam mert tudtam, hogy nélküle nem leszek képes tovább élni.
-Az én rosszfiúm.-búgta a fülembe miközben ujjai az ingem gombjára tapadtak. Először még megpróbálta kigombolni, majd mikor rájött, hogy remegő kezeitől nem fog menni egszerűen kétoldalt megragadta majd széttépte.A gombok pedig szanaszét gurultak a garázs padlóján.Mi pedig nevettünk."
Boldogok voltunk. De ez már a múlt.Már semmi nem olyan mint amilyennek lennie kéne. Én itt ragadtam ő pedig elment. Soha nem lesz ugyanolyan az életem. Nélküle lehetetlen. Most pedig ideje erőt vennem és elindulnom. Elindulnom valamerre, oda amit jól ismerek. Oda ami már szintén nem lesz olyan mint régen. De mégis izgalommal tölt el a dolog.
Félnem kéne? Lehetséges. Kiara apja egy időben fejvadászok sokaságát küldte felém. Akkor sem féltem. Most sem félek. Csak egy valamit remélek. Ha meg akar ölni akkor remélem ő fogja megtenni. Szeretném ha Mr. Keys húzná meg a ravaszt a fejem mellett. Mert ezzel talán elégtételt venne ő is, én pedig mosolyogva állnék előtte és mielőtt megtenné a halálomat követelő mozdulatot, halkan megköszönnék mindent.Azt, hogy volt egy lány akit miatta ismertem meg. Azt, hogy örült nekünk, hogy mindig mellettünk állt. Azt, hogy hosszú, fájdalommal övezett hónapok után végre a lánya után küld.Mert fogalma sincs arról, hogy ezzel mennyi jót tesz nekem.
Itt ülök a kocsimban. Abban a kocsiban amiben együtt voltunk. Amit ketten használtunk. Ez volt Kiara kedvence.Mindig ezzel akart menni bárhova készültünk. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán mert ez volt a legjobb terepjáró a garázsomban, ő pedig terepjáró mániás volt. Imádta őket.
Hosszú idő után végre mosolyogni tudok ha egy emlék eszembe jut vele kapcsolatban. Bár minden pillanatban eszembe jut valami ami hozzá köthető.A zene. Istenem, mennyire szerette a zenét.Imádta ahogy zongorázom vagy gitározom. Ő volt az első lány akinek játszottam. Aki hallhatta, hogy hogyan játszom hangszeren.
Kezem automatikusan elindult a műszerfal felé.Zenét akarok hallgatni. Be akarom kapcsolni a lejátszót és csak elmerülni a közös menedékünkben. Annyiszor volt úgy, hogy Ő is ki volt én is ki voltam és egyszerűen nem volt erőnk sem vitatkozni, sem megbeszélni. Olyankor bekapcsoltunk egy számot és egyszerűen elmerültünk benne.Most pedig ugyan egyedül de én is ezt fogom tenni. Elmerülök a dallamok között.Hagyom, hogy az emlékek elöntsenek miközben az út lassan kifogy alólam.
Nagy nehezen másztam le az emeletről.Már az idejét sem tudom, hogy mikor voltam a szobámon kívül máshol. Még azt a minimális ételt is amit megeszek úgy hozzák fel nekem. Az első hónap nagyon rossz volt. Akkor még fürdeni sem voltam hajlandó elmenni és infuzióra kötöttek mert nem akartam enni, meg akartam halni. Próbálkoztam is egyéb más dolgokkal, de az egy másik történet.
Lassan sétáltam le.Gondolom a többiek már ott ülnek a konyhában, viccelődnek, nevetgélnek és élik az életüket. Őket is megviselte Kiara elvesztése. Mindenkit megviselt. De senkit nem annyira mint engem. Ez szerintem érthető.
Ahogy leértem azonnal megtorpantam.Viszont nem csak én.Döbbent szempárok pislogtak felém. Fél év. Fél év telt el.Azóta akkor láttak engem ha kötelező volt.Akkor beszéltem valakivel ha muszáj volt. Engem önszántamból nem láttak emberek közelében. Ez az első alkalom, hogy lejöttem a szobából saját akaratom miatt.
-Sziasztok.-suttogtam halkan. Próbáltam ügyet sem vetni a tekintetükre. Kikerült őket majd a kulcsok felé sétáltam. Végig néztem a rengeteg kocsikulcson. Nem tudom eldönteni melyik vigyem el.
- Főnök.-tért észhez elsőként Bruce. Hangja vidám volt teljesen ellentétben az enyémmel. Én már soha nem leszek vidám. Nélküle nem. De jó érzés, hogy a barátaim aggódtak értem és boldoggá teszi őket az, hogy újra "élek".
-Elmegyek Kiara szüleihez.-közöltem velük, bár fogalmam sincs, hogy miért jelentettem be. - Már beszéltem Mr. Keysel. Vár rám.
-Justin, te bejelentetted neki, hogy oda mész?Azok után, hogy meg akart téged ölni?- háborodott fel Kelsey.Édes lány. Sokat köszönhetek neki, de ezt ő sem érti.
-Megöltem a lányukat. Ha most megölnek akkor boldog leszek. Azzal szívességet tesznek nekem.-közöltem hidegen, érzelemmentes arccal. Így is gondoltam. Boldoggá tesznek ha nem kell ezt az ürességet, ezt a kínzó, lüktető fájdalmat éreznem napról napra.
Nem mondtak többet semmit és én sem. Kiléptem az ajtón és elindult előre. Csak előre. Semmi más nem számít. Besétáltam a garázsba. Mint mindenről erről is eszembe jutott egy emlék az én életemmel.
"-Akarlak Justin.- suttogta a fülembe.-Annyira piszkosul akarlak.-zihálta újra, és újra.
-Itt, ebben a mocskos garázsban?-nevettem, miközben ajkaimat a nyakára tapasztottam. Annyira szükségem van rá. Soha senkire nem volt még így szükségem. De rá szükségem van. Ő fontos nekem. Mindenről lemondanék azért, hogy örökre együtt legyünk.
-Mocskos? Justin. Milliárdos vagy. A garázs ahol most állunk szebb mint mások lakása.- nevetett halkan. Keze felszaladt a tarkómon egészen a hajamig. Imádom mikor hátulról a hajamba túr. Egyszerűen szédítő.
-A te milliárdos gengsztered.A maffia fő feje.-nevettem halkan. Szoktunk ezzel viccelődni. Most ez egy ilyen helyzett. Most viccelődünk, de mind a ketten tudjuk, hogy közel sem olyan vicces a dolog. Nem ilyen egyszerű és rózsás a helyzetünk. Közel sem. Nehéz kimondani de ez egy tipikus Szépség és a Szörnyeteg történet.Természetesen Kiara ki más lehetne mint a Szépség? Gyönyörű, ártatlan és naiv. Még gyerek szinte. Én pedig egy Szörnyeteg vagyok amiért ezt kihasználom. Magamhoz láncoltam, magamba bolondítottam mert tudtam, hogy nélküle nem leszek képes tovább élni.
-Az én rosszfiúm.-búgta a fülembe miközben ujjai az ingem gombjára tapadtak. Először még megpróbálta kigombolni, majd mikor rájött, hogy remegő kezeitől nem fog menni egszerűen kétoldalt megragadta majd széttépte.A gombok pedig szanaszét gurultak a garázs padlóján.Mi pedig nevettünk."
Boldogok voltunk. De ez már a múlt.Már semmi nem olyan mint amilyennek lennie kéne. Én itt ragadtam ő pedig elment. Soha nem lesz ugyanolyan az életem. Nélküle lehetetlen. Most pedig ideje erőt vennem és elindulnom. Elindulnom valamerre, oda amit jól ismerek. Oda ami már szintén nem lesz olyan mint régen. De mégis izgalommal tölt el a dolog.
Félnem kéne? Lehetséges. Kiara apja egy időben fejvadászok sokaságát küldte felém. Akkor sem féltem. Most sem félek. Csak egy valamit remélek. Ha meg akar ölni akkor remélem ő fogja megtenni. Szeretném ha Mr. Keys húzná meg a ravaszt a fejem mellett. Mert ezzel talán elégtételt venne ő is, én pedig mosolyogva állnék előtte és mielőtt megtenné a halálomat követelő mozdulatot, halkan megköszönnék mindent.Azt, hogy volt egy lány akit miatta ismertem meg. Azt, hogy örült nekünk, hogy mindig mellettünk állt. Azt, hogy hosszú, fájdalommal övezett hónapok után végre a lánya után küld.Mert fogalma sincs arról, hogy ezzel mennyi jót tesz nekem.
Itt ülök a kocsimban. Abban a kocsiban amiben együtt voltunk. Amit ketten használtunk. Ez volt Kiara kedvence.Mindig ezzel akart menni bárhova készültünk. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán mert ez volt a legjobb terepjáró a garázsomban, ő pedig terepjáró mániás volt. Imádta őket.
Hosszú idő után végre mosolyogni tudok ha egy emlék eszembe jut vele kapcsolatban. Bár minden pillanatban eszembe jut valami ami hozzá köthető.A zene. Istenem, mennyire szerette a zenét.Imádta ahogy zongorázom vagy gitározom. Ő volt az első lány akinek játszottam. Aki hallhatta, hogy hogyan játszom hangszeren.
Kezem automatikusan elindult a műszerfal felé.Zenét akarok hallgatni. Be akarom kapcsolni a lejátszót és csak elmerülni a közös menedékünkben. Annyiszor volt úgy, hogy Ő is ki volt én is ki voltam és egyszerűen nem volt erőnk sem vitatkozni, sem megbeszélni. Olyankor bekapcsoltunk egy számot és egyszerűen elmerültünk benne.Most pedig ugyan egyedül de én is ezt fogom tenni. Elmerülök a dallamok között.Hagyom, hogy az emlékek elöntsenek miközben az út lassan kifogy alólam.
~*~
Sziasztok.:) Tudom tegnapra ígértem a részt, de nagyon pörög az életem. Egyszerűen elvették az eszemet és ezen kívül sincsen sok időm. Folyamatosan rohanok valahova. Mindig meg szeretném oldani mások problémáját. Na mindegy. Ma kihasználtam, hogy reggeltől kb olyan délután háromig semmi dolgom nincs. Így volt időm írni. Megszületett az első igazi rész. Tudom nem túl hosszú, de ez csak az első rész.A következő részben lényeges dolog lesz egyébként.
Oh, és igen. Ha valakinek nem esett le akkor Kiara halott. Nem, nem őrültem meg. tudom, hogy ez szokatlan és morbid, de...Majd megtudjátok a lényeget. Minden szépen sorra ki fog derülni. Szeretnék egy nem mindennapi történetet alkotni. Ez pedig szerintem nagyon nem minden napi. Én legalább is ilyet még nem olvastam a fanfictionok világában.
Gyöngyi.<3 Szívem köszönöm az első kommentet. Nagyon jól esett. Imádlak élet.<3 Nagyon édes voltál.:-))
Hamarosan jön az új rész. Legyetek rosszak, élvezzétek a nyarat továbbra is és várjátok Justin és Kiara történetét!;-)
Ui: Egy kis jelmagyarázat: A dőlt betűk mindig Justin álmát jelölik. A színesek pedig az emléket. Egy visszaemlékezést.:-))
